Trump összetörte az ukrán NATO-álmokat – Mandiner Harctér
Donald Trump beiktatásához közeledve már Zelenszkij is tárgyalna a fegyverszünetről, de feltételekkel. Az ukrán elnök NATO-tagságot szeretne, de erről Trump hallani sem akar.
A vártnál jobban indult Moszul hétfői ostroma. Az iraki és az amerikai parancsnokság is elégedetten nyilatkozott a történtekről.
Bagdad és a Washington vezette nemzetközi koalíció hétfőn indított végső támadást az Iszlám Állam terrorszervezet iraki fellegvárának visszavételére. Az iraki és az amerikai parancsnokság is pozitívan nyilatkozott az ostrom első napját követően.
A Pentagon szóvivője, Peter Cook szerint még korai mondani bármit is, hiszen csak az első napján vannak túl egy igen kemény ostromnak. Ez még jó ideig eltarthat. Az iraki hadsereg a tervezett tempóban, sőt annál gyorsabban nyomul előre, de ebből következtetést levonni egyelőre nem lehet.
A terroristák öngyilkos merénylőkkel és olajjal megtöltött,lángoló árkokkal védekeznek a kormányerők offenzívája ellen. Több segélyszervezet is humanitárius katasztrófától tart.